Lufival a felhők közé
Valószínűleg minden gyerek elábrándozott már arról, hogy az Állatkert előtt és a Majálison meg néhány hasonló helyen kapható, hélium töltésű lufik segítségével emelkedne a levegőbe, és lebegne el a városa (faluja, kistelepülése, bármije) felett, miközben a többiek lentről integetnének. Most egy amerikai ezt meg is tette, és közben komoly távolságot hagyott maga mögött. Ami persze még véletlenül se bátorítson senkit arra, hogy megpróbálja megismételni.

A képen felül, illetve balról a mostani, jobbról pedig az
1982-es lufirepülésről készült felvétel.
A közel kilenc órás repülést során nem kevesebb mint 105 nagy
méretű lufit használva az amerikai benzinkút-tulajdonos bőven több
mint 300 km-re javította annak a szintén amerikai kísérletezőnek az
alig öt km-es eredményét, aki még valamikor az 1980-as évek elején
okozott némi galibát Los Angeles légterében a kerti nyugágyához
rögzített héliumballonokkal (és akit annak rendje és módja szerint
1500 dollárra meg is bírságoltak a légtér közlekedésének
megzavarása miatt). A mostani vállalkozó elődjéhez hasonlóan
lőfegyvert vitt magával, hogy (a lufikat szétdurrantve) majd le
tudjon szállni, és az egész úton autókaraván kísérte, miközben
ballasztvízzel, GPS-sel és ejtőernyővel is fel volt szerelve.
A dolognak mindent egybevetve és persze nem volt különösebben sok
értelme - de ez esetben valószínűleg nem is ez a lényeg. Hanem -
szeritnem - inkább az, hogy ha eléggé sokáig várunk, akkor még jó
néhány olyan dolog valósággá válhat, amire pedig felnövekedve
hajlamosak lennénk azt gondolni, hogy á, ez csak ostobaság.